Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A napforduló 22 óra 50 perckor lesz, ekkor "fordul" meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol csütörtökön delel.

A HungaroMet Zrt. írása szerint innentől ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után télen érkezik majd meg.

A nyári napfordulóján van az év leghosszabb a nappala, és legrövidebb az éjszakája.

Bolygónk ebben az időszakban van legtávolabb csillagunktól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer.

Szent Iván napja

Az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja. 

(forrás: mti/fotó: pixabay)