Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Darázs Ádám visszavonul

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Darázs Ádám az évtized legerősebb magyar embere – mindehhez kétség nem férhet. Pedig 18 évesen, amikor balesetet szenvedett, azt mondták: örüljön, ha járni tud. Ezért hagyott fel súlyemelő karrierjével, de óriási akaratereje visszahozta a sportba. Az erős emberek közé került, ahol eleinte hazai megmérettetéseken vett részt, majd szépen sorban jöttek a nemzetközi meghívások. A győri sportoló 4-szer nyert magyar bajnokságot, 2-szer pedig a páros csapatbajnokság legjobbja volt. Itthon több, mint 30 Magyar Kupa győzelme jelzi:nem véletlenül lett az egyik legelismertebb magyar erősportoló. Európa számos országában járt, emellett Dubai-ban és Sao Paolóban is részt vett egy Világ Kupán illetve világbajnoki selejtezőn.

 

Néhány éve újkígyóson egy súlyos sérülést szenvedett, pedig a világranglista 11. helyezettjeként már-már világbajnoi résztvevőnek érezhette magát. Ehelyett 50 napig feküdt a kórházban, orvosai azt mondták: jobb, ha azonnal bejelenti visszavonulását. Nem tette. Ádám visszatért, ekkor ugyan már a korábbi rekordjaitól elmaradt, de egy páros magyar bajnoki cím azért még jutott neki. Ez ahhoz képest, hogy ismét orvosi csodaként emlegették, hogy futni tud, önmagában is bámulatos eredmény. Ha pedig hozzátesszük, hogy egykori nagy ellenfele, Katona Ervin, akivel nagy csatákat vívtak váltakozó győzelemmel tavaly a Bajnokok Ligájában az ezüstérmes pozíciót szerezte meg talán nem túlzás: ha nincs a súlyos sérülés, biztosan a világ 10 legjobbja között lenne.

 

Így is fényes karriert futott be Ádám, aki ma sportszervezőként az új erős embereket segíti, emellett sokat horgászik, így lehet, hogy hamarosan ő lesz a legjobb horgász az erős emberek között, és a legerősebb ember a horgászok között. Ha már most nem gyújtötte be párhuzamosan mindkét címet.