Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

December 11-én jönnek az új menetrendek

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

December 11-én lép hatályba a MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje.

A vasútvonalak csaknem harmadát érintik a menetrendi vagy a tarifális fejlesztések, az utasok kényelmét pedig a várhatóan a jövő év elejére teljessé váló 40 darabos KISS motorvonatflotta és a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új járművel bővülő autóbuszflottája is szolgálja.

Ezek lesznek a legnagyobb változások

A legfőbb újdonságok az észak-pesti elővárosi térségben élők utazását könnyítik meg, amelyet a hatvani vonal felújítása, valamint a Kőbánya felső állomás és a Keleti pályaudvar között megépített harmadik vágány tesz lehetővé.

Mátra InterRégió elnevezéssel új, óránkénti összeköttetés jön létre Budapest és Gyöngyös között. Az InterCity-k ezentúl megállnak Hatvanban is, így a salgótarjáni vonalról átszállók 25 perccel gyorsabban juthatnak el a fővárosba. A Nyugati pályaudvar és Debrecen között új Cívis InterRégió vonatok közlekednek óránként, FLIRT motorvonatokkal. A pécsi vonalon pedig az InterCity-k egységesen a Mecsek elnevezést kapják, ezekben prémium- és bisztrószakasszal ellátott IC+ kocsik is közlekednek.

Változik a buszok menetrendje is

Decembertől változik a Volánbusz menetrendje is. Az ország számos térségében a vasúti menetrend változásához kapcsolódóan vagy a helyiek igényei szerint bővül a buszos szolgáltatás. Módosul a ráhordó autóbuszjáratok közlekedése, új vasúti csatlakozások jönnek létre – jelezte a MÁV-Volán-csoport.