Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Decemberben nyílik meg a soproni Gyermekmúzeum

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gyermekek napirendjéhez köthető, régen és napjainkban egyaránt használatos tárgyakat is láthat majd a közönség a Soproni Múzeum új kiállítóterében. A decemberben nyíló Gyermekmúzeum kialakítására az intézmény 25 millió forint állami támogatást nyert – mondta el Tóth Imre igazgató.

 

A Gyermekmúzeum megvalósítása része a Soproni Múzeum Macskakő elnevezésű projektjének, amely egy közösségi tér létrehozását tűzte ki célul még 2012-ben. Ez magában foglal egy múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiséget – ami már elkészült és működik -, illetve egy több helyiségből álló Gyermekmúzeumot, amelynek állandó kiállítását most rendezik be.

 

A Macskakő-projekthez összesen 34,5 millió forintot használt fel a Soproni Múzeum a Kubinyi Ágoston Programból. Az igazgató kifejtette: az egymással összefüggő közösségi teret alkotó múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiség és Gyermekmúzeum Sopron belvárosában, a Szent György utca egyik udvarában kapott helyet egy 17. században épült ház földszinti részén.

 

A Gyermekmúzeum tárlatán egyrészt megjelennek a családok, ezáltal a gyermekek napirendjéhez – például az alváshoz, tisztálkodáshoz, öltözködéshez – köthető egykor használt tárgyak. Látható lesz többek között egy eredeti római kori illatszeres üveg, egy porcelán teáskészlet, melyből IV. Károly és Zita királyné ivott vagy éppen egy szobavécé a 19. századból. Ezek a múzeum gyűjteményéből származnak.

 

A tematikusan elrendezett tárolók mögött egy belső, interaktív teret hoztak létre, ahová be lehet bújni, és ahová mai használati tárgyakat helyeztek el, hogy a gyerek összehasonlíthassa az őt mindennap körülvevő eszközöket a történelmi korokból származó műtárgyakkal. A gyermekeket interaktív feladatokkal is várják majd: megnézhetnek például egy ókori ebédlőasztalt, játszhatnak múlt századi játékokkal, beülhetnek egy százéves iskolapadba, és kipróbálhatják azt is, hogyan öltözködtek hajdan a velük egykorú gyermekek.

 

A decemberben nyíló soproni Gyermekmúzeum nem csak a kisebbeknek, hanem a szülőknek is szól – tette hozzá Tóth Imre.

 

(Forrás: MTI)