Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Délután megnyithatják a Lajta menti szükségtározót

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Információink szerint kora délután megnyithatják Hegyeshalom környékén a Lajta menti szükségtározót, ráengedhetik a szántóföldekre a vizet, hogy ezáltal csökkentsék a folyó levonulásakori vízmagasságot. 

Mindent előkészítettek már a megnyitáshoz korábban, a lassan csúcsközelben (de a legmagasabb szintet el nem érve) tetőző Lajta szintjét a szükségtározó elöntésével csökkentik. A Hegyeshalomhoz tartozó Márialiget mellett kijelölt területen – mely magán- és állami kézben is van – már betakarították a terményt, így nagy kárt nem okoz majd a ráengedett víz. Ez viszont nagy segítséget jelenthet majd Mosonmagyaróvárnál az árvízi védekezésben. 

Vízügyes szakembereink koordinálásával a Lajta bal parti csatorna bal partján homokzsákos nyúlgátépítés zajlik tegnap óta, melyben 200 katona (150 nappal, 50 éjszaka) is segíti munkát.