Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

emi Lovato is csatlakozott azon előadók táborához, akik kénytelen lettek szüneteltetni koncertturnéjukat. 

Az énekesnő a Page Six szerint egy Rosemontban rendezett fellépést kellett, hogy lemondjon, mert elmondása szerint teljesen elment a hangja:

"Rosemont, ma arra ébredtem, hogy abszolút nincs hangom. Úgy sajnálom, megszakad a szívem, hogy ezt kell mondanom, de más időpontban kell megtartanunk a show-t. A jegyek érvényesek lesznek egy új időpontra, amelyet hamarosan bejelentünk. Ez az utolsó, amit tenni szeretnék, mert annyira jól szórakozom veletek és alig várom, hogy láthassalak titeket. Még egyszer: nagyon sajnálom és örülök, hogy megértitek. Szeretlek titeket."

– írta rajongóinak az énekesnő.

Szeptember elején The Weeknd járt hasonlóan: ő koncert közben érezte úgy, hogy teljesen elment a hangja, így a könnyeivel küszködve állította le a fellépést.