Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Diákösztöndíj Mosonmagyaróváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A középiskolák 11–12. évfolyamos tanulói nyújthatják be kérelmüket. A jelentkezési határidő 2013. június 28-a. A pályázati adatlap letölthető a város honlapjáról (www.mosonmagyarovar.hu). A pályázatokat augusztusig bírálják el.

Pályázatot nyújthatnak be a középiskolák azon tanulói a tanulmányaik utolsó két tanévében,akik a 2012/2013. tanévben és a 2013/2014. tanévben is valamely Mosonmagyaróváron működő középiskola nappali tagozatos tanulóitanulmányi átlageredményük minimum 4,3 volt a 2011/2012. és 2012/2013-es tanévben,az egy főre eső havi nettó jövedelem összege (Pályázati adatlap 4.3.4. pont) nem haladja meg a 64.125,- Ft-ot. A pályázat elbírálásánál figyelembe vesszük:az iskola pályázatot támogató rövid véleményéta közép- vagy felsőfokú állami nyelvvizsgát,két évnél nem régebbi nemzetközi, országos, megyei, városi tanulmányi verseny eredményét,a pályázó szociális helyzetét,ha az ezekről szóló okiratok, igazolások fénymásolatát a pályázathoz csatolja.Pályázni csak az erre a célra rendszeresített, hiánytalanul kitöltött és aláírt PÁLYÁZATI ADATLAP-on lehet, mely igényelhető a Rotary Club Mosonmagyaróvár-tól (9201 Mosonmagyaróvár, Pf. 66, email: rcmosonmagyarovar@rotary.hu). Az adatlap letölthető Mosonmagyaróvár város honlapjáról is (www.mosonmagyarovar.hu).A pályázatnak tartalmaznia kell a következőket:(Kötelező mellékletek, melyek nélkül a pályázat nem kerülhet elbírálásra) 1.   Tanulói jogviszony igazolása2.   Az utolsó két tanév év végi bizonyítványainak az oktatási intézmény által hitelesített fénymásolata3.   A 2012. évi családi jövedelmi adatok (munkáltatói igazolás és nyugdíjszelvény másolata, egyéb hiteles jövedelemigazolások)A munkáltatói és egyéb jövedelemigazolásoknak egyezniük kell az adatlapon feltüntetett adatokkal.4.   Nem magyar nyelvű bizonyítvány és egyéb okiratok esetén annak hiteles magyar nyelvű fordítása.5.   A pályázó nyilatkozatai (az adatlapon). A pályázatokat aláírva, 2 példányban (mindkét példányt teljesen felszerelve, az előírt mellékletekkel, igazolásokkal és nyilatkozatokkal ellátva) egy borítékban kell benyújtani. Ha a pályázati adatlapon közölt adatok (iskola, lakcím) időközben megváltoznak, azt írásban jelezze. Kizárja magát a pályázatból az a pályázó, aki a pályázatát a tartalmi és formai feltételek figyelmen kívül hagyásával, vagy nem a kellő példányszámban nyújtja be.Hiányosan kitöltött, határidőn túl benyújtott, vagy az előírt kötelező mellékletekkel nem rendelkező, aláírás nélküli pályázatok elbírálására nincs lehetőség. A benyújtott pályázatok tartalmi megfelelőségéért kizárólag a pályázat benyújtója felelős. Adatok, mellékletek vagy nyilatkozatok hiánya esetén, annak pótlására a pályázót utólag nem szólítjuk fel.A Rotary Club Mosonmagyaróvár, valamint Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata fenntartja azt a jogot, hogy a pályázatban feltüntetett adatokat ellenőrizze. Amennyiben az ellenőrzés során kiderül, hogy a pályázó valótlan adatokat állított, s azok alapján jutott ösztöndíjhoz, a kiutalt összeget vissza kell fizetnie.A bíráló bizottság döntése ellen jogorvoslati lehetőségnek nincs helye.A pályázat beadási határideje:                  2013. június 28.A pályázati dokumentációt közvetlenül az alábbi címre lehet megküldeni: Rotary Club Mosonmagyaróvár, 9201 Mosonmagyaróvár, Pf. 66A pályázati dokumentáció személyesen is leadható a megadott határidőig a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Humánpolitikai Osztályán, 9200 Mosonmagyaróvár, Fő út 11. A borítékra kérjük ráírni: „Rotary Mosonmagyaróvár Diákösztöndíj 2013/2014.”A Rotary Mosonmagyaróvár Diákösztöndíj 2013. szeptemberétől 10 hónap időtartamra nyerhető el, összege:                                                 5.000 Ft/fő/hó,amit Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a közte és az RC Mosonmagyaróvár a „Polgárért és Jövőért” Alapítvány között létrejött együttműködési megállapodás alapján további                                                 5.000 Ft/fő/hóösszeggel egészít ki, így az ösztöndíj teljes összege 10.000 Ft/fő/hó. Az ösztöndíj pályázatok elbírálásának szempontjai:A bíráló bizottság a pályázatok értékelésénél egyaránt figyelembe veszi a pályázó tanulmányi eredményeit és szociális körülményeit.A tanulmányi átlageredményre és a család jövedelmi viszonyaira adott alappontszámot kiegészítheti a pályázó tanulmányi versenyeken elért eredménye és nyelvvizsgája, melyeket minden esetben hitelt érdemlően dokumentálni szükséges. Ezek együttesen adják a megszerezhető pontok 80%-át. A pályázókat a bíráló bizottság személyesen is meghallgatja, az elbeszélgetésen szerezhető meg a maximálisan elérhető pontszám 20%-a.A Rotary Mosonmagyaróvár Diákösztöndíjban részesülők névsorát a Rotary Club és Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a fenti szempontok szerint összesített eredmények alapján határozza meg a kapott pontszámok csökkenő sorrendjében, a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig.A döntés az ösztöndíj pályázatok elbírálásáról 2013. augusztus végéig megtörténik.A döntésről a pályázókat írásban értesítjük. A pályázat eredménye a döntést követően megtekinthető Mosonmagyaróvár város honlapján (www.mosonmagyarovar.hu).