Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Dr. Szilágyi Norbert: Elég volt a sárdobállásból és köpködésből

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Új választási műsort indított az Oxygen Media, ahol a győri polgármesterjelölteket mutatjuk be és beszélgetünk velük terveikről és elképzeléseikről a várossal kapcsolatban. Meronka Péter vendége ezúttal Dr. Szilágyi Norbert, a Megoldás Mozgalom polgármesterjelöltje volt.

Elhatárolódik a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali nézeteket valló pártoktól és sokkal inkább egy politikai centrumot szeretne létrehozni középen a Megoldás Mozgalom – erről beszélt az Oxygen Media stúdiójában Dr. Szilágyi Norbert, a párt győri polgármesterjelöltje.

A politikus elmondta a közéletben paradigmaváltásra van szükség, mint mondja elég volt a sárdobállásból és a köpködésből.

„Elég volt a sárdobállásból, egymás köpködéséből és szidalmazásából. Ebből elég volt. Elég volt a politikai megosztottságból, elég volt abból, hogy a politika az oszd meg és uralkodj elvét alkalmazza, valamint elég volt a korrupcióból és a közpénzek lenyúlásából is.”

Dr. Szilágyi Norbert leszögezte, a Megoldás Mozgalom önállóan szeretné megméretteti magát az önkormányzati és az európai uniós választásokon is, így biztosan nem vesznek részt előválasztáson.

A cél a konstruktív ellenzéki szerep

A polgármesterjelölt kiemelte olyan ellenzéki szerepet szeretne jelenleg betölteni, aki amellett, hogy kritikát fogalmaz meg a kormányzati intézkedésekkel szemben, ötleteket és javaslatokat is megfogalmaz. A győri önkormányzati választásokon mind a 15 választókerülteben szeretnének saját jelöltet állítani, ezek nagyrésze már megvan, de még van olyan körzet, ahová keresik a megfelelő embert.

Ipar és ingatlanfejlesztés

Dr. Szilágyi Norbert kiemelte Győr egy dinamikusan fejlődő város, és ezt a dinamizmust szeretné továbbra is megőrizni. Meglátása szerint ehhez főként az ipari szereplőkkel kell szorosan együttműködnie az önkormányzatnak.

„Győr múltja, jelene és jövője összefonódik az iparral. Ez vitathatatlan tény és nagyon fontosnak tartom, hogy az önkormányzat együttműködjön valamennyi győri vállalkozóval, de nyilván elsősorban a legnagyobb győri foglalkoztatókkal. Az egyik ilyen az Audi, aki Magyarország legnagyobb exportőre. Támogatni kell minden olyan beruházást, amit az Audi megkíván valósítani, hiszen az Audi fejlődése a győri ipar fejlődését is jelenti, Egy, a győri ipar fejlődése pedig munkahelyet jelent, és jól fizető állásokat jelent. A másik legnagyobb foglalkoztató Győrben a Rába.”

Emellett a politikus szerint hatezer új lakás építésére lenne szükség a városban.

„Ugye az elmúlt évek során szinte egyáltalán nem épült Győrben új lakás. Ezen úgy gondolom, hogy változtatni kellene, ugye több lehetőség is van az új lakásépítésnél, lehet zöldmezős beruházásban is gondolkozni, vagy lehet rozsdaövezeti, barnamezős beruházásban is gondolkodni. Én mindenképpen az utóbbit támogatnám, ennek rengeteg előnye van. A rozsdaövezeti ingatlanok olyan területek, amik korábban gyárak voltak, ipari létesítmények voltak. Ezek akár már 40-50 éve is elhagyatottak, tehát mindenképpen szükséges ezeknek a modernizációja és fejlesztése.”

Dr. Szilágyi Norbert ezzel kapcsolatban beszélt arról is, hogy a buszközlekedést is fejleszteni kellene, valamint a parkolási gondokra is megoldást kellene találni.

Ingyen wifi

A polgármesterjelölt egyik fontos törekvése, hogy ingyenes wifi hálózatot hozzon létre a városban. Mint mondja, erre már számtalan magyar példa van, igaz főként kisebb településeknél, de szerinte egy nagyvárosban is kivitelezhető, ráadásul uniós forrásból is megvalósítható.

„Nekem már az országgyűlési választások előtt is ez egy megvalósítandó célom volt, biztos találkoztak is a győri lakosok ezzel a szórólappal. Én fontosnak tartom, hogy növeljük a győri polgároknak a jólétét. Ennek egyik eleme lenne az, hogy az internet hozzáférést valamennyi győri lakos számára teljesen ingyenesen biztosítanánk, és nagyon fontos, hogy jó minőségű internet hozzáférést biztosítanánk.”

Milliárdos program

A polgármesteri székre pályázó politikus elmondta, hogy a Megoldás Mozgalom alapítói a magánvagyonukból létrehoztak egy egymilliárd forintos pályázatot. Erre a pénzre azok a párttagok pályázhatnak, akik a júniusi választáson nyernek.

„Ha megalakul a képviselőtestület a Megoldás Mozgalom vezetésével, akkor ezeket a pályázati forrásokat le lehet hívni. Tehát részesülnek ebből az egymilliárd forintból, amivel kiegészíthetik a saját településnek a központi költségvetésből való forrásait, és így az együttes forrásokkal megvalósulhatnak olyan célok, ami az emberek jólétét szolgálja. Tehát egy karbonsemleges, egy zöld, egy mindenképpen élhetőbb település jöhet így létre.”

Dr. Szilágyi Norberttel készült teljes beszélgetésünk itt tekinthető meg.