Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Drágul a buszozás

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mindeddig csak az autóbuszos cégek egy része közölte, hol kell március 15-től fizetni a legalább 150 forintos kiegészítő jegyet. Az Alba Volánnál a Székesfehérvár-Budapest autópályás expresszjáratok lesznek drágábbak. A szomszédos Vértesnél ellenben a tipikusan nem sztrádán haladó, a fővárost nem érintő, sűrűbben megálló, vagyis a vasúti gyorsvonatokhoz hasonlítható távolsági buszokon kell többet fizetni Balaton, Szeged, Szombathely irányába. A Pannon Volánnál a Pécs-Győr viszonylat érintett.

Az Iho.hu információi szerint szinte mindegyik Volánnál lesznek olyan új járatok, amelyekre meg kell váltani a kiegészítő jegyet. Ennek az ára megegyezik a 2012. szeptemberétől a vasúti IC-ken és néhány volános expresszjáraton alkalmazott tarifával. Vagyis száz kilométerig 150 forint, afelett pedig sávosan emelkedik. A bérleteknél most nincs emelés.

(Magyar Nemzet)