Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Drogfogás Komáromban – videóval

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három férfit állítottak elő a komáromi rendőrök 2016. január 13-án a Komáromi Rendőrkapitányságra kábítószer fogyasztás gyanúja miatt. A 25 éves N. Zoltánnal, a 28 éves F. Viktorral és a 34 éves V. Istvánnal szemben a nyomozók kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely mindhármuk esetében pozitív lett. A gyanúsítottakkal szemben kábítószer birtoklás megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség.

A nyomozók azonosították azt a 28 éves férfit is, akitől a gyanú szerint a három férfi rendszeresen vásárolta a kábítószert. A rendőrök még aznap házkutatást tartottak N. István komáromi otthonában, amelynek során kábítószer gyanús port és kábítószer fogyasztáshoz használható eszközöket foglaltak le. A férfit előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indított eljárást vele szemben a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. N. Istvánt a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.