Kezdőlap KÉK HÍREK

Drogot fogyasztott, aztán autóban pihent!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 19 éves fiatalt.

Egy férfi a rendőrségre tett bejelentést arról, hogy egy fiatalember valószínűleg el akarta lopni az autóját. A rendőrök a helyszínen igazoltatták a zavart állapotú fiatalt, aki a járőrök kérdésére beismerte, hogy az intézkedést megelőzően kábítószert fogyasztott. A bejelentő elmondta, hogy néhány percre szállt ki a tehergépkocsijából, amit nyitott állapotban hagyott, majd mire visszatért a járművéhez, annak vezetőülésén találta az idegen férfit.

Az egyenruhások elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 19 éves S. Bencét, vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott, ezért őt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal kihallgatásakor arra hivatkozott, hogy fájt a lába, ezért ült be a nyitva hagyott járműbe.

Forrás: police.hu