Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Híres bábolnai lovak a Nemzeti Vágtán

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hétvégi, tizenharmadik Nemzeti Vágta nemzetközi futamának sorsolását a bábolnai ménesbirtokon tartották. Az eseményen kiderült, hogy az idei tíz versenyző melyik shagya-arab lóval indul majd a megmérettetésen.

A rendezvény kezdetén felvonultak a helyi lovas harsonások, majd a négyes és ötös fogat, amelyet shagya-arab kancák húztak. Ezt követően fajtabemutató következett, egy arab telivér, a ménes büszkesége, és egy, az ugrósportokban jeleskedő shagya-arab.

A bemutatók után következett a sorsolás. Elhangzott, az elmúlt tizenkét év eredményei azt jelzik, a Nemzeti Vágta beépült a köztudatba, széleskörű népszerűségnek örvend. Beváltotta célkitűzéseit, és a hagyományőrzés különleges, szórakoztató, nemzeti egységet teremtő eszköze lett. A folyamatos fejlődés és fejlesztés jegyében 2013-ban rendeztek először nemzetközi futamot.

Haál Gábor, a ménesbirtok igazgatója arról beszélt, a nemzetközi futam megjelenési pontot jelent számukra, ahol megmutathatják különleges lovaikat. Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója elmondta, első alkalommal kell közönség nélkül megrendezniük a versenyt, de azt remélik, a televízióban sokan követik majd az eseményeket.

Idén tíz ország indul a nemzetközi futamban. Dr. Horváth Klára polgármester, Haál Gábor, Szotyori Nagy Kristóf, Bönde Ferenc, a megyei lovas szövetség elnöke és Katona Linda, a nemzetközi futam koordinátora sorsolta ki, hogy melyik ország versenyzője melyik előfutamban indul. Első futam: Szlovákia, Szerbia, India, Oroszország, Mexikó. Második futam: Mongólia, Szlovénia, Magyarország, Csehország, Horvátország. Ezt követően a lovasok között sorsolták ki, melyik bábolnai shagya-arab nyergébe szállhatnak majd. Később megismerkedhettek lovaikkal, majd pályapróbát tettek.

A versenyzőknek két és fél kört, körülbelül 1000 métert kell megtenniük, szombaton gyalogosan járhatják körbe a pályát, vasárnap reggel próbakört tehetnek lóháton. Mindkét előfutamból az első három helyezett jut a döntőbe. Hazánkat ezúttal az alig húszesztendős Makoviczki Ákos képviseli. A Kemma.hu-nak elárulta, már kiskora óta lovagol, a Nemzeti Vágta sem ismeretlen számára. Már háromszor indult a Kishuszár Vágtán, amelyet egyszer meg is nyert. Minden vasárnap telivérekkel versenyzik a Kincsem Parkban. Elégedett a négyes számú, 2015-ös kancával, amellyel indul a futamon.

Forrás: kemma.hu