Kezdőlap KÉK HÍREK

Drónnal vadásztak a szabálytalankodókra

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tavalyi év azonos időszakhoz képest húsz százalékkal több volt Győr-Moson-Sopron Megyében az olyan, sérüléssel járó baleset, amely azért következett be, mert az egyik közlekedő nem adta meg a másiknak az elsőbbséget. 

A közlekedési lámpa jelzéseinek figyelmen kívül hagyása a legsúlyosabb szabályszegések közé tartozik, ennek következménye pedig tragikus lehet. A megelőzés érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei heti rendszereséggel tartanak célzott akciókat. 

Szerdán délelőtt Győrben, a 14-es számú főúton elősorban azokat a sofőröket próbáltálták lefülelni, akik a közlekedési jelzőlámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyva közlekedtek. 

A szabálysértések elkövetését a légtérből drónnal rögzítették, melynek segítségével a járőrök szinte azonnal, a helyszín közelében intézkedtek a járművezetőkkel szemben, írja a police.hu.