Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Duális képzéshez keres festőt az osztályfőnök diákjainak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szobafestő részszakmát tanuló diákok osztályfőnökeként négy tanulóm számára keresek festőmestert, céget, aki vállalná a srácok duális képzését – tette közzé felhívását a győri Gábor László Szakképző egyik tanára. 

A tanárnő azt írja, jóravaló, nem lógós, szorgalmas fiatalokról van szó, akiknek munkájával szépülnek iskolájuk tantermei, folyosói. Nyári gyakorlatuk során felújították, kifestették az iskola számítógépes tantermét is. "Kérem szépen, ha tudnak ismerőseik körében festőmestert, aki vállalja tanulók képzését, jelezzék iskolánk számára" – írta. 

Az egyik hozzászóló úgy reagált, a megváltozott központi szabályok ők akkor mondták vissza a tanulókat, amikor fejenként havi körülbelül 150 ezer forintot kellett volna nekik kifizetni a havi egyéb adók mellett. Úgy látták, ezt az összeget a tanuló nem termeli ki a 2 hete alatt, amíg a vállalkozónál van egy hónapban.