Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Durva visszaesés a fizetőképességben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Térségünket viselte meg a legjobban a koronavírus járvány okozta válság: a legnagyobb mértékben a Nyugat-Dunántúlon élők pénzügyi helyzete romlott, a régióban a regionális fizetőképességi index értéke 2020 áprilisában 46 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest – ez derült ki a GKI gazdaságkutató intézet adataiból.

A felmérés szerint ennek az az oka, hogy ebben a térségben igen erős az autóipar, azonban a koronavírus-járvány nyomán összeomló globális ellátási láncok sok helyen a termelés leállásához, elbocsátásokhoz vagy a bérek csökkentéséhez vezettek.

Az Intrum és a GKI új, félévente frissülő regionális fizetési jelentéséből pedig régiós szinten lehet adatokat kinyerni a válság okozta sokkról. Az indexből kiderült, hogy egyes régiókat a válság az átlagnál súlyosabban érintett. A legnagyobb mértékben egyértelműen a Nyugat-Dunántúlon élők pénzügyi helyzete romlott, a régióban a regionális fizetőképességi index értéke 2020 áprilisában 46 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest. Hasonló a helyzet Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon is. A központi régióban 40, nyugatabbra 41 százalékkal esett vissza a háztartások fizetőképessége.

„A három régióban élők súlyos érintettsége a régiós gazdaság és foglalkoztatás szerkezetével magyarázható” – mondta Deszpot Károly, az Intrum hazai értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója. „Közép- és Nyugat-Dunántúl gazdaságában hatalmas az autóipar súlya, azonban a koronavírus-járvány nyomán összeomló globális ellátási láncok sok helyen a termelés leállásához, elbocsátásokhoz vagy a bérek csökkentéséhez vezettek. Az osztrák határ mentén élő ingázók és szolgáltatást kínálók jövedelme szintén drasztikusan csökkent a határ lezárása miatt, csakúgy, mint a Balaton környéki turizmusból élő embereké. Budapesten és környékén a munkahelyek nagy többsége a szolgáltató szektorból kerül ki, ezért az üzletek bezárása és a kereslet visszaesése őket is érzékenyen érintette” – mondta.

„Bár a járvány gazdasági hatásai egyelőre a fejlettebb régiókban erősebbek, mégis a szegényebb térségekre fontosabb figyelni” – mondta Deszpot Károly. „Az itt élő emberek jobban ki vannak téve a gazdasági károknak, kisebb megtakarításaik miatt nehezebben vészelnek át munka nélkül eltöltött hónapokat, és az itteni vállalatok az alacsonyabb belső kereslet miatt nehezebben állnak talpra. Bár az indexből az látszik, hogy az észak-magyarországi, tiszántúli és dél-alföldi lakosság egyelőre fizetőképes, a régiók gazdasági strukturális fejletlensége miatt ez megváltozhat. Ennek elkerülése érdekében kulcsfontosságú, hogy sikeresek legyenek a munkahelyek megmentését és a munka nélkül maradt emberek ellátását szolgáló lépések.”