Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Egész napos programsorozat a Madarak és fák napja alkalmából

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az esemény ünnepélyes megnyitójára délelőtt 10 órakor kerül sor, melynek keretében elhelyezésre kerül a Győr-Sashegy Hulladékkezelő Központ szomszédságában megvalósításra kerülő „erdei iskola, öko-tábor” alapköve.

 

 

Az eseményen Kovács Barnabás a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. Ügyvezető igazgatója, valamint Kovátsné dr. Németh Mária a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Neveléstudományi Intézetének igazgatója együttműködési megállapodást ír alá a megvalósuló erdei iskolai pedagógiai kérdéseit és működését illetően.

 

 

Programok:

 

 

10.00 – 16.00: Környezetvédelemmel kapcsolatos bemutatók – előadást tart a Xantus János Állatkert, lesz solymász bemutató, valamint a rendőrség is bemutatja környezetvédelmi helyszínelő autóját.

A nap folyamán kerül sor az erdei iskola és öko-tábor nevének és logójának kiválasztására.

11.00 -15.00: „Legyél Te is válogatós” címmel játékos csapatversenyek a „Zöld-szigeten” 4 fős csapatok részvételével – szórakoztató ügyességi feladatok, a szelektív hulladékgyűjtés témaköréhez és a Madarak és fák napjához kapcsolódóan.

15. 15:  A csapatversenyek eredményhirdetése és ünnepélyes díjátadás. A díjátadás keretében minden a programon részt vevő oktatási intézmény képviselői egy-egy emlékfát ültetnek el a „Zöld-sziget” területén.