Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Egy hónap múlva születhet jogerős ítélet Eva Rhodes meggyilkolásának ügyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Mivel az erőszakos cselekmény és a vagyontárgyak elvétele között órák teltek el, nem a vádiratban szereplő kifosztás, hanem lopás miatt marasztalták el Augusztinyi Csabát.

 

Az ügyész már akkor jelezte, súlyosbításért fellebbez, mert kifosztásból lopássá minősítette a bíróság az áldozat értékeinek elvételét. Augusztinyi Csaba és ügyvédje enyhítést kért; a jogi képviselő a tárgyaláson is többször kifejtette: szerinte nem bizonyítható, hogy emberölés történt, így ügyfele legfeljebb súlyos testi sértésért volna elmarasztalható.

 

 

A vádirat szerint a harmincas évei elején járó férfi egy heves – részben személyes jellegű, részben anyagi természetű – vita után 2008 szeptemberében agyonverte munkaadóját. Ököllel, majd fejszenyéllel halálos sérüléseket okozott a bőnyi állatmenhelyet üzemeltető magyar származású, brit állampolgárságú nőnek. A tettes elégette, majd egy közeli telken elásta Eva Rhodes földi maradványait, néhány ezer forintját és laptopját pedig magához vette.

 

 

A férfi az első tárgyalási napon beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, majd az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét.

 

 

Eva Rhodes hozzátartozói és barátai Orbán Viktornak címzett levelet adtak át a magyar kormányfő szóvivőjének a nyáron Bécsben. Ebben Judith Majlath, az áldozat testvére – aki nyilvánosan több alkalommal az ügy eltussolásával vádolta a magyar hatóságokat, a bírókat pedig korruptnak bélyegezte – kéri a miniszterelnök segítségét abban, hogy Magyarország adja ki az ügy dokumentumait a brit hatóságoknak.
(MTI)