Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Egy háziorvos szerint Covid-járvány van, szerencsére nem súlyos

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A felső légúti tünetekkel érkező páciensek közül hétfőn háromból kettőnél teszt is igazolta a Covid-fertőzést.

A fővárosban praktizáló Keczéry Attila háziorvosnak a felső légúti tünetekkel érkező páciensei közül hétfőn háromból kettőnél teszt is igazolta a Covid-fertőzést. Azaz, – mondta lapunknak – szerinte van Covid-járvány, ha most nem is okoz annyira súlyos megbetegedést, mint annak idején az eredeti vírus. Az érintett betegeinek magas a láza, levertek, köhögnek izomfájdalmai, és gyomor-bélpanaszai is vannak – írja a nepszava.hu 

A nagyatádi Erdő Gabriella háziorvos becslése szerint nála a napi rendelésre érkezők harmada Covid-fertőzött. Ő ugyan nem tesztel, de a tünetek alapján gyanús eseteket elküldi mellkas átvilágításra, az érintetteknél pedig a lelet általában igazolja a Covid-fertőzésre jellemző tüdőérintettséget. Hozzátette: betegei négy-öt napnyi öngyógyítás után érkeznek meg a rendelőbe, és ekkora már sokaknál kialakulhat a tüdőgyulladás. Egyik negyvenéves páciensének két antibiotikum kúrával, köptetőkkel, légzéstornával, sok pihenéssel nyolc nap múlva kezdett javulni az állapota.

A Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központja honlapján több cikkben is figyelmeztet az újabb Covid-járványra és az őszi légúti szezon előtt széles körben ajánlja a frissített Covid-vakcinát. További részletek olvashatók a cikkben.