A találkozó legfőbb célja, hogy Győr-Moson-Sopron megye és a távol-keleti tartomány közötti kapcsolatot szorosabbá fűzzék. A küldöttség 10.00 órakor érkezik a Megyei Önkormányzati Hivatalba (Győr, Városház tér 3.), ahol dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke fogadja a vendégeket. A program első részében a közgyűlés elnöke és Li Hongzhong pártfőtitkár úr rövid négyszemközti megbeszélést folytat, majd a vendéglátók mutatják be az ország „nyugati kapuját”, ezután pedig Hubei Tartományról hangzik el ismertető.11.00 órakor a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatal II. emeleti tanácstermében – írják alá a két fél közötti együttműködési szándéknyilatkozatot. A delegáció programja a Megyeházán kb. 11.30 órakor ér véget, ezt követően a vendégek megismerkednek a Városháza épületével, majd közös fotózásra kerül sor.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.02.26.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit 1995-től adja át az év legjobb győri sportolóinak a díjat a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány.
Az úgynevezett „GÉMER...






