Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a kínai Semcorp vállalat

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A járműipari képzésekben és kutatásokban meghatározó győri Széchenyi István Egyetem a jövőben együttműködik a kínai, hazánkban gyárat építő Semcorp Csoporttal. 

A Semcorp Csoport a világ legnagyobb lítiumionakkumulátor-elválasztófilm gyártója. Az elválasztófilm elengedhetetlen eleme az elektromos járművekben, az energiatárolókban és a szórakoztatóelektronikai berendezésekben használt akkumulátoroknak. A cég – amelynek magyarországi, debreceni üzeme már épül – az elmúlt években nagy ismertségre tett szert azáltal is, hogy amerikai gyáráról szól a Netflix „Az amerikai gyáregység” (American Factory) című, Oscar- és Emmy-díjas dokumentumfilmje. Ennek „főszereplője” Jeff Liu elnök- vezérigazgató, aki a napokban a Széchenyi István Egyetemre látogatott, ahol az intézmény fejlődésével ismerkedett, valamint a lehetséges kapcsolódási pontokról tájékozódott.

A találkozón dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes kiemelte: az egyetem Győrön kívül Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen és Budapesten is jelen van, így térségi hatása az egész Észak-Dunántúlra kiterjed. Hozzátette: számos képzés és kutatás a járműiparhoz kapcsolódik. A fontos adatok között említette, hogy a 14 ezer hallgató ma már a világ hetven országából érkezik, az angol nyelvű képzések száma pedig eléri a negyvenet. Az egyetem szerepel a két legnagyobb nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet, a QS és a Times Higher Education ranglistáján. Az intézmény szorosan kapcsolódik a gazdasághoz: összesen háromezer vállalattal működik együtt, amelyek közül az első számú partnernek az Audi számít.

„Egyetemünk eddig is szoros kapcsolatot ápolt Kínával, a Jiaxing Egyetemmel például előkészítettünk egy kettős építőmérnöki képzést. Ezért is fontos számunkra a Semcorppal való együttműködés. A vállalat a jövőben magyar és nemzetközi hallgatóinknak is biztosíthat gyakorlati helyet” – mondta dr. Lukács Eszter.

Az eseményen az egyetem adományozási szerződést kötött Jeff Liuval, amelynek értelmében az általa nyújtott támogatást a kínai hallgatói közösség fejlesztésére fordítja az intézmény.