Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Eldől a továbbjutás

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„A hazai pálya mindenképpen nagy előnyt jelent, emellett döntő lehet az agresszivitás, valamint az, hogy talán többen vagyunk, jobban bírjuk erővel. Kulcskérdés lesz, mennyire sikerül megfogni a Cegléd két meghatározó emberét, Skoricot és Maksimovicot. Két nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, az elsőn elég volt két negyed jó játék a sikerhez, Cegléden viszont a három is kevésnek bizonyult. Ellenfelünk várhatóan most sem adja majd fel, így újabb kemény összecsapásra számítok, de remélem, a végén mi örülhetünk” – mondta Völgyi Péter vezetőedző a klub hivatalos weboldalának.

 

Csúcsdöntés előtt áll Laklóth Anna

Eddig – csak a bajnoki meccseket figyelembe véve – a legtöbb pontot, 965-öt Branislova Borovickova dobta győri színekben. A jelenlegi csapatkapitány 951-nél áll, vagyis hamarosan beérheti az előtte állót.