Az idegenforgalmi szezonban még jobban figyelik a rendőrök a belvárost – jelentette be Dr. Szabadfi Árpád. A megyei főkapitány elmondta: átprogramozzák a belvárosi kamerákat is, hogy még hatékonyabban tudjanak fellépni. Az a hat játmű, amit most kaptak is ezen a területen fog cirkálni, a beszerzéséhez szükséges 2 millió forint nagyobb részét a város állta, míg 500 ezer forintot a Leier cégcsoport adományozott.
Michael Leier tulajdonos azt mondta: Magyarországon Győr az első, ahol ilyen elektromos kismotrokkal és kerékpárokkal szolgálnak a járőrök, de Nyugat-Európában is ritka ma még ez az amúgy környezetbarát technológia.
A kétkerekűekkel a sajtótájékozatót követően egy rövid bemutatót is tartottak, itt kiderült: a gépek lopakodó üzemmódban közlekednek, hiszen annyira halkak, hogy szinte észrevétlenül tudnak haladni a belváros útjain.






