Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Elérhető az oklevéligénylő űrlap a Széchenyi-egyetem honlapján

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Idén nyelvvizsga nélkül is átvehető a diploma” – jelentette be a gazdasági akcióterv részeként dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter április 7-én. A rendelkezés minden olyan jelenlegi vagy volt hallgatóra vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz vagy tett, azaz azokra is, akik már befejezték a tanulmányaikat, de nem vehették át diplomájukat a nyelvvizsga-kötelezettség teljesítésének hiányában.

A 2020. április 10-én megjelent 101/2020. (IV. 10.) számú kormányrendelet értelmében „aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól”.

A fenti jogszabályi rendelkezés több ezer oklevél, illetve oklevélmelléklet kiállítását írja elő a Széchenyi István Egyetem esetében. „A dokumentumkiadáshoz szükséges oklevéligénylő és adategyeztető űrlap már elérhető az egyetem honlapján” – tájékoztatott dr. Kovács Zsolt, az intézmény főigazgatója.

Elmondta, a Széchenyi István Egyetem munkatársai folyamatosan dolgoznak azon, hogy a rendeletben foglaltaknak megfelelően az arra jogosultak minél előbb kézhez kaphassák felsőfokú végzettségüket igazoló oklevelüket. „A diplomák kiállítását azonnal megkezdjük, amint az érintettek a szükséges adatokat és nyomtatványokat rendelkezésünkre bocsátják. A dokumentum átvételének módjáról e-mailben tájékoztatjuk az arra jogosultakat. Felhívjuk azonban a figyelmet, hogy csak azoknak a volt hallgatóknak áll módunkban átadni az okleveleiket, akiknek nincs a Széchenyi István Egyetemmel szemben tartozásuk” – mondta a főigazgató.

„A Széchenyi István Egyetem munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy az okleveleket mielőbb elkészítsék. Azonban a kialakult veszélyhelyzet és az egyéb – az oklevél kiállítását befolyásoló – tényezők alakulásától függően a dokumentum kiállításának menete változhat, ezért kérjük, hogy továbbra is kövessék figyelemmel kommunikációs csatornáinkat, ahol folyamatosan közzétesszük tájékoztatóinkat” – tette hozzá a főigazgató az érintettek szíves megértését és türelmét kérve.

Azok az egykori hallgatók, akik szeretnék igényelni oklevelük kiállítását, az alábbi linken elérhető űrlap kitöltésével tehetik ezt meg.