Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

John Legend lesz az első, aki megkapja a Grammy-díjakat is odaítélő National Academy of Recording Arts and Sciences „globális hatás” díját, amelyet a zenész április 2-án, a Grammy-gála előestéjén vehet át Los Angelesben.

A Global Impact Award-ot – amelyet ezentúl olyan zenészek kapnak, akik nem csak a zenéjükke gyakoroltak hatást a környezetükre, a rajongóikra, a világra –  a Grammy-díjakért is felelős szakmai szervezet égisze alatt működő, színes bőrű zenészek támogatására létrehozott Black Music Collective alapította.

„John korunk egyik legjelentősebb előadója, olyan ember, aki példát mutat és folyamatosan szélesíti a határokat a zenében, a jótékonysági tevékenységek területén és aktivistaként is”

 – áll a díjat odaítélő szakmai szervezet közleményében.