Kezdőlap KÉK HÍREK

Elhajtott a rendőri intézkedés elől!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elfogták a rendőrök a 23 éves győri férfit!

Győrben, a Szent István úton akarták igazoltatni a rendőrök egy hatósági jelzés nélküli, Renault típusú személygépkocsi vezetőjét. A járművezető – a rendőri megkülönböztető jelzéseket figyelmen kívül hagyva – Abda felé próbált elmenekülni az őt követő szolgálati gépkocsi elől. Néhány száz méter megtétele után a rendszám nélküli autó, egy előtte forgalmi okból lassító személygépkocsi hátuljának ütközött, ezért megállt. A rendőrök elfogták a járművet vezető férfit, majd ellenőrizték őt és az autóját. Ennek során kiderült, hogy a 23 éves helybéli sofőrt a Győri Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta, a járművét pedig a forgalomból kivonták. Az intézkedők az autó átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagmaradványt találtak. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami többféle kábítószerre is pozitív eredményt mutatott.

A nyomozók a férfit – őrizetbe vétele mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve vele szemben szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.

Forrás: police.hu