Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Elhanyagoltság miatt halt meg az idős néni

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség minősített emberöléssel vádol egy testvérpárt, akiknek az édesanyja súlyos fokú kiszáradás miatt vesztette életét.

A vádirat szerint a 84 éves sértett a fiával élt együtt egy Győr-Moson-Sopron megyei településen, a lánya pedig, aki ugyanabban a városban élt, rendszeresen látogatta őt.

A 2020 februárjától mozgásképtelen, ágyhoz kötött nőt a gyermekei a leromlott állapotú családi ház egyik külön szobájában helyezték el. A szoba, a berendezés és az ágy tisztán tartásáról azonban nem gondoskodtak, a sértett télen gyakran a fűtetlen szobában didergett, míg nyáron a melegtől szenvedett.

A férfi az édesanyja gondozásában, ellátásában egyáltalán nem vett részt, a nő alkalmanként főzött zacskós levest a sértettnek. A sértett rendszeres táplálék bevitele így a gondozó által biztosított ebédre korlátozódott, ahogyan a nő testének megtisztítását is a gondozó végezte el naponta egyszer.

 A nő halála 2020 nyarán súlyos fokú kiszáradás talaján fellépő keringési elégtelenség miatt következett be.

A vádlottak terhére rótt minősített emberölés életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.