Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Elhunyt Hurtik Imre, a nemzetközi digitális versenypiac győri személyisége

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szomorú hírt a Széchenyi István Egyetem közleményében írták. Hurtik Imre 65 éves korában hunyt el.

„Megrendülten tudatjuk, hogy életének 65. évében elhunyt Hurtik Imre okleveles villamosmérnök, a Széchenyi István Egyetem Villamosságtan Laboratóriumának egykori vezetője, az intézmény volt oktatója, az Egyetem Öregdiák Baráti Körének alapító tagja.

Búcsúztatása 2019. november 15-én, pénteken 15 órakor lesz Győrött, a Szabadi úti temetőben.

Idézzük fel saját emlékeit megrázóan rövid életpályájának első évtizedeiről, belelapozva a 2009 tavaszi Alumni Magazinba!

Hurtik Imre szakmai életútja Rajkán, a szülői házban kezdődött. Az általános iskola elsőseként a családi ház padlásán talált egy használaton kívüli asztali rádiót. A következő három napban a kisdiákot hiába keresték, minden idejét a készülék szerelésével, a működési elv tanulmányozásával töltötte. Középiskoláját barátja hívására Esztergomban végezte, a város jól ismert szakközépiskolájában, orvos elektronikai műszerész szakon. Itt találta meg későbbi szakdolgozati témáját, az akkor még alig ismert űrtávközlésben alkalmazott elvek világában. A hibamentes áramkör konstrukciójának megalkotására törekedett, s ez későbbi sikeres szakmai évtizedeit is megalapozta.

Már az általános iskolában is tartott kísérleti bemutatókat, s ez a vizualitásra törekvés lett oktatói, majd később céges pályafutása versenyt, eredményt, megoldást láttató jeles értéke.

Az esztergomi középiskolai évek alatt az akkori Elektronikus Mérőberendezések Gyárában végezte szakmai gyakorlatát, s negyedévesként már mérő csoportvezetői állást kapott. Tanulmányait az akkor még Budapesten működő Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán, a vezetékes távközlés-technikai szakon folytatta. A digitális átviteltechnika tárgy óráiról csaknem felmentették, mert a követelményeket, tananyagot, a rendelkezésre álló tankönyveket is meghaladó tudását oktatói, hallgatótársai gyorsan elismerték.

Végzős hallgatóként tanárai Győrbe, az akkor frissen épített és szerveződő KTMF laboratóriumaiba hívták. 1976-ban frissdiplomásként a labor megszervezése lett feladata. Kollégáival minimális anyagi ráfordítással fejleszthettek, pedig a friss laboratóriumok megépítését követően égetően szükség lett volna a hallgatói mérések, kísérletek bővítésére. A laboratórium munkatársainak találékonysága, szakmai felkészültsége biztosította ekkor a villamosmérnök-képzés egyik tartó oszlopát.

Közben tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán folytatta. Későbbi céges üzlettársait, barátait köszönheti ezeknek az éveknek, de az egyetemi diploma birtokában vehette át nálunk tanársegédi kinevezését is a Vezetékes Távközlési Tanszéken. Ezzel kedvenc szakterületéhez, a digitális technikához rendelt tantárgyak oktatásához került, ahol oktatási segédletek, jegyzetek készítése, mini számítógép építése dokumentálják eredményes munkáját.

Az 1980-as évek elején egy brnói szálloda digitális vezérlése, mikrokontroller rendszerének megtervezése, kivitelezése volt olyan a versenytársak közötti első megmérettetése, ami már a piaci versenyhelyzet érkezését jelezte. Ezt a sikeres belépőt követően alakult meg vállalkozásuk, amelyben 1982-ben már mikroprocesszort terveztek, gyártottak saját fejlesztésben, és a Paksi Atomerőmű beléptető rendszerének megtervezésére, elkészítésére is felkérést kaptak.

Hurtik Imre 1987-ig volt győri laborvezető, főiskolai oktató, majd következtek a céges évtizedek. Európában a legkorszerűbb személyazonosítást lehetővé tevő hardvereket, szoftvereket gyártó cég műszaki igazgatója lett. A fentebb hivatkozott Széchenyi Alumni Magazinban is öregdiákként mutattuk be a G4S Biztonságtechnikai Zrt. MICRORAAB Divízió vezetőjeként.

Hurtik Imre gyakorlati szempontokat kereső, sikeres évtizedeinek biztos alapja volt a matematika, fizika, digitális technika világának folyamatos tanulmányozása, és az aktuális kívánalmakhoz kötődő örök fejlesztése. Ma személyében azt a fiatal, innovatív kutató és építő műszaki értelmiséget gyászoljuk, aki ötlettől a pontos tervezésen át a megvalósítás öröméig  gondozta termékét, de sikerét csak akkor ismerte el, amikor a termék célirányos felhasználását is megtapasztalta.

A szakmai tárgyak keretében Hurtik Imre az elmúlt évtizedekben folyamatosan előadásokat tartott, mérőműszereket vitt a villamosmérnök-jelöltek laboratóriumi, szakmai gyakorlataira, sikeres TDK és diploma munkák konzulense volt.

Szakestélyeken, az egykori Távközlési és Automatizálási Intézet nevét, képzési értékeit megörökítő TAI-s gyűrű avató ceremónián is mindig találkozhattunk vele. A szép emlékeket erősíti, hogy Hurtik Imre alapítója, aktív közreműködője a Széchenyi István Egyetem Öregdiák Baráti Körének.

Életútjának állomásaihoz hozzá tartozott a zene szeretette. Egykor zongorázott, majd a tárogató hangszer lett a kedvence. Civil szervezetekben, történelmi és zenei találkozókon vett részt, s szívesen népszerűsítette a tárogatót, az arra írt zeneszámokat.

Gyászolják tanítványai, egykori és mai egyetemi, versenypiaci kollégái, a civil életben Tőle mindig jó szót kapó partnerei.

Emlékét megőrizzük!

Nyugodjon békében.”