Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Elhunyt a kilencvenes évek magyar szappanoperájának legendás alakja

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hetvenhárom éves korában elhunyt Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró, hosszú betegség után hétfőn érte a halál. 

Filmjei között megtalálható a Hatásvadászok (1982), a Legendárium (1983), az Öld meg a másik kettőt (tévéfilm, 1988), valamint a Família Kft. című éveken át futó televíziós szappanopera.

Szurdi Miklós rendezte a Privát kopó és az Angyalbőrben című tv-sorozatokat is. 2001-ben ismét mozifilmet rendezett, Vademberek címmel. 

Szurdi Miklós 1950. október 2-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1970-74 között színészetet, 1972-75 között rendezést tanult. 1975-től a kecskeméti Katona József Színház, 1979-től a szolnoki Szigligeti Színház, 1982-től a budapesti Nemzeti Színház rendezője volt. 1983-tól a Magyar Filmgyártó Vállalatnál dolgozott, 1990-től a veszprémi Petőfi Színházban rendezett is. 2003-2008-ban a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt.