Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hosszan tartó súlyos betegség után 82 éves korában elhunyt Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója.

Hammerl László az 1964-es tokiói olimpián győzött a férfi puskások 60 lövéses fekvő versenyében, a 3×40 lövéses összetett számban pedig bronzérmet nyert. Négy évvel később Mexikóvárosban ezüstérmet szerzett fekvőben. Világ- és Európa-bajnokságokon egyaránt egy-egy bronzérmet szerzett.

Az 1974-es berni vb-n a kisöbű sportpuska álló szám csapatversenyében, az 1975-ös bukaresti Eb-n pedig a kisöbű sportpuska térdelő testhelyzetű csapatversenyében lett harmadik. Karrierje során 37 magyar bajnoki címet gyűjtött.

A kiváló sportember az 1972-es müncheni és az 1976-os montreáli olimpián is szerepelt, utóbbit követően vonult vissza és rövid ideig tanult szakmájában, füll-orr gégész szakorvosként dolgozott, majd 1977 elején átvette a szövetségi kapitányi posztot, melyet összesen 26 évig töltött be. Az azóta nyert két magyar sportlövő olimpiai aranyérem megszerzésekor (Varga Károly, kisöbű sportpuska, fekvő, 1980; Igaly Diána, skeet, 2004) egyaránt ő volt a szakvezető.

Az MSSZ kiemelte, hogy Hammerl László "nagy tudású, a világ minden pontján elismert szakember volt, kiválóan értett a versenyzők nyelvén, számos olimpiai, világ- és Európa-bajnoki cím és érem megszerzése fűződik a nevéhez". A sportembert a szövetség saját halottjának tekinti.