Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egészen december 31-ig tart. Az ellenőrzéseket ahogy eddig, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálja, melyben a vármegyei kormányhivatalok, a járási hivatalok és a Nébih szakemberei egyaránt közreműködnek. 

Célja a téli ünnepi időszak legnépszerűbb termékeinek és vendéglátóhelyeinek ellenőrzése.

Górcső alatt

A húsok előállítása és forgalmazása. De az élőhal és édesipari termékek kereskedelmét is figyelemmel kísérik a szakemberek. Az adventi vásárokra kitelepült vendéglátóhelyek működését, valamint a borászati és alkoholos termékeket ugyancsak górcső alá veszik.

Vizsgálják a kisállat eledeleket, köztük a téli madáreleségeket, a halszállítók és az őstermelők tevékenységét.

Elmaradhatatlan a szaloncukrok mustrája

E téren a nyomonkövetés mellett a lejárati idő feltüntetése is lényeges. Az élőhal árusítás során az állatvédelmi kritériumok megvalósulását is vizsgálják majd. A forralt bor forgalmazásánál- többek között – utánanéznek az előállításhoz használt alapanyagok eredetének és a receptúrát tartalmazó dokumentum meglétének.

(fotó: pixabay)