Az eseményen a katasztrófavédelem munkájának fontosságára, feladataik sokrétűségére hívták fel ismételten a figyelmet, emellett az ünnepség kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy a katasztrófavédelem területén aktívan, lelkiismeretesen tevékenykedő munkatársak kiemelkedő munkáját is elismerjék. Az ünnepségen a megyei önkormányzatot képviselve jelen volt dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke, aki – hagyományosan – megyei elismeréseket adott át. A katasztrófavédelem területén kifejtett áldozatos és hatékony tevékenysége elismeréseként Tolnai László tűzoltó alezredes, a megyei igazgatóság igazgató-helyettese és Báner Attila tűzoltó alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálat vezetője vehette át Győr-Moson-Sopron Megye Emlékérmét a közgyűlés elnökétől.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A porcelánba zárt varázslat ünnepe Győrben
Megérkezett Győrbe a bicentenáriumát ünneplő Herendi Porcelánmanufaktúra kiállítása. Az Évszázados dimenziók című tárlatot a világ több pontjára elviszik, a szemet gyönyörködtető alkotásokat elsőként a...






