Hétvégén rajtol a labdarúgó bajnokság az első osztályban, a Győri ETO FC a Videotont fogadja. A klub kedveskedni szeretne drukkereinek, és egyben abban bízik, hogy azok is kilátogatnak a tavaszi szezon talán legjobban várt mérkőzésére, akik ősszel nem voltak ott a stadionban. Éppen ezért arra biztatják azt az 5700 drukkert, aki már kiváltotta a szurkolói kártyáját, hogy hozzák el azokat a barátaikat is a meccsre, és így mindannyian féláron vehetik meg a belépőjegyüket. További részleteket a klub hivatalos honlapján találhatnak, ahová hamarosan felkerül az új csapatfotó is, aminek a készítésénél stábunk is ott járt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Új gyűjtemény nyílt a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében
Védett, fokozottan védett őshonos növényfajokat bemutató új gyűjtemény nyílt a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, a Noé bárkája elnevezésű egységet szombaton adták át.
Magyarországon csaknem nyolcszáz növényfaj...







