Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Elkezdődött: a saját bőrünkön is érezhetjük a jelentős sztrájkot

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyarországot érintő nemzetközi járatok menetrendjét is befolyásolja a német vasutasok január 29-ig tartó sztrájkja. A Deutsche Bahn (DB) tájékoztatása szerint a sztrájk ideje alatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban is jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani. Azt javasolják az utasoknak, hogy ha tehetik, halasszák el az utazásukat, vagy válasszanak alternatív utazási lehetőséget.

 

Ezeket a járatokat érinti a német sztárjk:

  • A Railjet xpress vonatok a németországi szakaszon kimaradnak, a müncheni járatok csak Budapest és Salzburg között közlekednek.
  • A Hungária EuroCity vonatok csak Budapest és Prága között járnak, a Metropol EuroNight vonatok pedig nem továbbítják a berlini kocsicsoportot.
  • A Kálmán Imre EuroNight vonat salzburgi kocsicsoportja csak Budapest és Salzburg között közlekedik.

A mozdonyvezetők azért sztrájkolnak, mert nincsenek megelégedve a német állami vasútársaság legújabb bér- és munkaidő-ajánlatával. A mozdonyvezetők jelenleg heti 38 órát dolgoznak, a szakszervezet követelése 35 óra, a cég ajánlata 37. A szakszervezet ezen felül egységesen havi 555 eurós béremelést kér, ami a kezdő fizetési kategóriában 18 százalékos emelésnek felelne meg. A vasúttársaság utolsó, visszautasított ajánlata nem egészen 13 százalék volt azoknak, akik ledolgozzák a heti 38 munkaórát.

A német vasutakat naponta 7,3 millió utas használja és a számuk növekszik, mert a klímaváltozás miatt aggódók előszeretettel választják ezt a környezetbarát közlekedési módot. Emellett naponta 600 ezer tonnányi árut is célba juttatnak.