Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Elkezdődtek a nyári balatoni Erzsébet-táborok

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megérkeztek az első vakációzók Zánkára és Fonyódligetre. A diákcsoportok augusztus 30-ig, vasárnaptól péntekig tartó turnusokban biztonságos körülmények között vakációzhatnak. Zánkán péntektől vasárnapig családi táborokat is szerveznek, így nyár végéig a két balatoni táborhelyen összesen több mint negyvenezren pihenhetnek.

A szervezők korszerű szállást, étkezést, egészségügyi ellátást, továbbá Zánkán turnusonként csaknem 80, Fonyódligeten pedig több mint 40 élményprogramot biztosítanak a résztvevőknek.

A tábori programok között szerepelnek például koncertek, sportprogramok, ügyességi játékok, zenei és táncfoglalkozások, környezetvédelmi és ismeretterjesztő előadások, továbbá közösségépítő-, lelki-, valamint keresztény programokon is részt vehetnek a gyerekek, akiket emellett kalandpark, sárkányhajózás, íjászat és sétahajózás is vár. A programok zöme az élménypedagógiára épül, azok többségét a tábori animátorok tartják, akiknek a felkészítését és képzését minden évben az Erzsébet Alapítvány végzi.