Kocsis Tünde, a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõrfõkapitányság szóvivõje elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetõk egy kötéllel lerántották a talapzatról a madarat, az ott lévõ címert flexszel levágták, és a szoborral együtt elvitték. A rendõrség kéri mindazokat, akik a madár hollétérõl vagy a bûncselekménnyel összefüggésbe hozható valamilyen körülményrõl tudnak, a 107-es telefonszámon azonnal tegyenek bejelentést. A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõrfõkapitányság 1 millió forint nyomravezetõi díjat ajánlott fel annak, aki a szobor hollétérõl vagy az elkövetõk kilétérõl érdemleges információkkal tud szolgálni. Ebbõl fél millió forintot az önkormányzat biztosít ? tette hozzá a szóvivõ. Telefonon értük utol a helyszínen tartózkodó Simon Róbert Balázs alpolgármestert, a városrész önkormányzati képviselõjét, aki elmondta: megdöbbentõ a látvány, és nagyon szomorú, hogy ilyen metörténhet a 82-es úttól 30 méterre, egy kivilágított helyen. Hozzátette: idén hadijátékkal és különbözõ rendezvényekkel készülnek megemlékezni az itt elesett hõsõkrõl; ez a 200 éves évforduló. Az alpolgármester hangsúlyozta: óriási erkölcsi kár ez, hiszen a városrész jelképérõl van szó. Bízik abban, hogy a rendõrség hatékony munkájának segítségével sikerül elfogni az elkövetõket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Milliókat is bukhat, ha erről megfeledkezik
Több tízezer autóst és nyugdíjbiztosítással rendelkező magyar számára is fontos határidő közleg. Piaci becslések szerint több mint 65 ezer autótulajdonos mondta fel az év végén...






