Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Elmarad a Final Four!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Európai Kézilabda Szövetség törölte a 2019/2020. évi DELO WOMEN’S EHF Bajnokok Ligája döntő hétvégéjét, amelyre 2020. szeptember 3-6. között került volna sor Budapesten.

A világegészségügyi helyzet folyamatos és kiterjedt vizsgálatát követően és a csapatok, valamint a játékosok egészségét mindenek fölé helyezve, az Európai Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy törli a DELO WOMEN’S EHF FINAL4 2020 eseményt, azaz a női Bajnokok Ligája négyes döntőjét.

A DELO WOMEN’S EHF Bajnokok Ligája csúcseseménye a tervek szerint 2020. szeptember 3-6. között került volna sorra Budapesten, a négyes döntő előtt megrendezett negyeddöntőkkel együtt. A döntéssel együtt értelemszerűen az egymérkőzéses negyeddöntőket is törölte az EHF.
A döntést az EHF Végrehajtó Bizottsága videókonferencián hagyta jóvá pénteken.

A Magyar Kézilabda Szövetség, mint helyi szervező elkötelezett volt a FINAL4 előkészítésében, hogy ismét nagyszerű négyes döntőt láthassanak a szurkolók. – Nem tudunk mit tenni, mint alkalmazkodunk a kialakult helyzethez, és elfogadjuk az EHF-döntését, még akkor is, ha folyamatosan arra készültünk és azért dolgoztunk, hogy szeptemberben, vagy esetleg később meg tudjuk rendezni a BL-végjátékot – emelte ki Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára. – Csalódottak vagyunk és nagyon sajnáljuk, hogy le kell mondanunk az eseményről, amely mind a Győri Audi ETO, mind a magyar szurkolók és a magyar kézilabda számára hagyományosan az év egyik csúcseseménye. Idén nem kerülhet rá sor, ami mindannyiunk számára fájdalmas, nehéz megbékélni a helyzettel.

A FINAL4-ra megvásárolt jegyek árát a szervezők teljes egészében visszatérítik a vásárlóknak.
A döntés, azaz a DELO WOMEN’S EHF FINAL4 2020 és a BL-negyeddöntők törlése semmiféle kihatással nincs a DELO EHF Bajnokok Ligája 2020/2021-es szezonjára, amelynek első fordulóját 2020. szeptember 12-13-án rendezik.

A Bajnokok Ligája csoportsorsolására július 1-jén 18 órától kerül sor Bécsben.