A gyanúsított éjszaka tört rá az idős férfira. A férfi kinyitotta háza ajtaját, mert zajt hallott odakintről. Egy férfival találta szembe magát, aki néhány szó után belökte a férfit a házba, majd súlyosan bántalmazta. Ezután kutatni kezdett a szobákban. Pénzt keresett, de csak pár ezer forintot talált, ennyivel azonban nem érte be. Összeszedte a házban tárolt élelmiszert és egyéb értéktárgyakat. Zsákmánya azonban túl nehéznek bizonyult, ezért 17 éves ismerősével nem sokkal később visszatért a helyszínre, és együtt elvitték a lopott holmit. A nyomozók a helyszíni szemlével egyidőben az elkövetők felkutatására indultak, mely a két férfi elfogásával ért véget. A két férfi ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A 21 éves férfit a bíróság február 10-én előzetes letartóztatásba helyezte.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Újabb túlsúlyos járműszerelvényt fogtak
A rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a járművezetővel szemben. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei február 24-én délelőtt az M1-es autópálya 158-as kilométerszelvényében ellenőriztek...






