Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Első alkalommal rendezett Gólyatalit a Széchenyi István Egyetem

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több száz elsőéves vett részt a győri Széchenyi István Egyetemen idén először megrendezett Gólyatalin, ahol szórakoztató programok keretében ismerkedhettek egymással. Az esemény azokat is megszólította, akik nem lesznek ott a Gólyahéten, azonban szerették volna megismerni szak- és évfolyamtársaikat a tanév kezdete előtt.

 

A Széchenyi István Egyetem első Gólyatalijának helyt adó Uni by the Rusty Coffee kávézóban több száz elsőéves gyűlt össze, hogy kapcsolatot építsenek társaikkal. A programon a Hallgatói Önkormányzat utánpótlásképzéssel foglalkozó munkacsoportjának tevékenységét is megismerhették, melynek egyik fontos célkitűzése, hogy a hallgatókat közelebb hozza a szervezethez. A gólyákat Vályi Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte, és arra buzdította őket, hogy élvezzék és használják ki az intézmény nyújtotta lehetőségeket: csatlakozzanak szervezetekhez, versenycsapatokhoz, és vegyenek részt minél több eseményen.