Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sajnos a megfigyelések szerint igen. Nagyon rosszul sikerült a költési időszak, az aszály miatt szinte esélytelen volt a fiókák felnevelése. 

„A Tisza mentén a 16 páros állományból csak két párnak volt fiókája, de ott is csak egy-egy tudott kirepülni. Ez a tapasztalat országosan is érvényes.”

Mindezt a Hortobágyi Nemzeti Park közölte a sajtóval. Mivel az aszályos időszak korán megmutatta magát, a szakemberek azt mondják: sok helyen a fekete gólya párok nem is kezdtek költésbe. Már csak azért sem, mert a fekete gólya a táplálékát szinte kizárólag az ártéren, erdőben keresi. Ezzel szemben a fehér gólya fő táplálkozási területe a száraz, kiszáradt gyep. Nekik tulajdonképpen kánaán volt az időszak. 

Ez nem orvosolható etetőkkel

A szakértők kiemelik: 

"meg kell érteni az embereknek, hogy a vadon élő állatokat állományszinten, de még helyi szinten sem lehet mesterséges etetéssel életben tartani."

 
Az előrevetítések szerint, ha az aszály folytatódik, akkor az ilyen speciális fajok, mint a fekte gólya 5-10 év alatt eltűnhetnek egy-egy régióból. 
Magyarországon 350-400 pár fekete gólya fészkel.