Embercsempész, migránsok

migráns

Egy magyar állampolgár tíz illegális migránst akart jogellenesen Ausztriába szállítani.

Négy megyére kiterjedő akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály székesfehérvári osztályának információi alapján – a rendőrök az M1-es autópálya 73-as kilométerszelvényében 2020. szeptember 30-án 17 óra 40 perckor megállítottak egy magyar honosságú kistehergépkocsit. A járműben a magyar sofőrön kívül tíz, magukat szír állampolgárnak valló migráns utazott, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták. A rendőrök a 38 éves budapesti sofőrt elfogták, és az utasaival együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.

Az egyenruhások a migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A járművezetővel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indul eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: police.hu

Rendezvényszervező, kommunikációs tanácsadó