Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

Erdélyi magyar színész kapta idén a Kaszás Attila-díjat

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Erdélyi magyar színész kapta idén a Kaszás Attila-díjat. Nagy Csongor Zsolt a tatabányai Jászai Mari Színházban vehette át az elismerést a kultúráért felelős államtitkártól. Fekete Péter évadnyitó beszédében kiemelte, a kormány keresi a megoldást arra, hogy rendezzék a háttérben dolgozók bérét, ami a szakma szerint azért fontos, mert volt olyan színház, ahol egyszerre mind a négy hangosító felmondott.