A névadás sarkalatos pont minden zenekarnál és gyakran megesik, hogy az első ötlet nem az igazi. Így volt ez a Bon Jovi esetében is, ahol kézenfekvőnek tűnik a névválasztás, a tagok azonban először mégsem erre gondoltak.
A zenekar alapító tagjai – köztük a magyar származású Alec John Such – először a Johnny Electric névvel rukkoltak elő, miután Derek Shulman-nek köszönhetően leszerződtek a Mercury Records-hoz, ekkoriban azonban gyakori volt az a megoldás, hogy a bandát valamelyik tagról – jellemzően a frontemberről – nevezik el, aki ezáltal a csapat arca is lesz. Első menedzserük, Doc McGhee egyik alkalmazottja, Pamela Maher vetette fel, hogy nekik is ezt a trendet kellene követniük, így végül a Johnny Electric-et Bon Jovi-ra cserélték, és 1984-ben megjelent debütáló albumuk is ezt a címet kapta.
A banda idén ünnepli fennállása 40. évfordulóját és továbbra is hatalmas rajongótáborral rendelkezik világszerte olyan slágereknek köszönhetően, mint a You Give Love A Bad Name, a Livin' On A Prayer és az It's My Life.
Eredetileg nem is Bon Jovi lett volna a név!
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Nemzetközi elnök lett Weisz Róbert
Az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) Board tagjai online ülés keretein belül titkos szavazással választották ki a technikai bizottságok új elnökeit. Magyarország komoly sportdiplomáciai sikeréként könyvelheti...