Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

Erődfeszt Komáromban júniustól októberig

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Júniustól októberig minden hétvégén színházi előadások, koncertek, hadibemutatók és közösségi rendezvények szórakoztatják a látogatókat a komáromi Monostori Erődben, az Erődfeszt 2018 rendezvénysorozaton – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

 

 

Pénteken A kőszívű ember fiai című musicalt adta elő a Magyarock Dalszínház. A darabot első alkalommal játszották az erőd falai között, szabadtéri színpadon. A helyszín adottságait kihasználva korhű helyszínen zajlottak a csaták és egy valódi várfalat ostromoltak meg.  A Magyarock Dalszínház számos további előadással várja a közönséget: látható lesz többek között az Óz a csodák csodája, a Macskafogó, a Made in Hungária, A púpos, A három testőr Afrikában és A költő visszatér, de új bemutatóval is készülnek, ilyen lesz a Futballáb című musical, amely a tavalyi labdarúgó Európa-bajnokság eseményeit eleveníti fel.

Júliusban harmadik alkalommal rendezik meg az erődben a Komáromi Nagy Retro Fesztivált, melyen a 80-as, 90-es évek legnagyobb hazai előadói mellett Dr. Alban is színpadra lép. A hagyományokat folytatva a vendégek idén is láthatnak látványos csatajeleneteket, júniusban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc csatái elevenednek meg Komáromban, szeptemberben pedig második világháborús hadijátékot tartanak az erődben.