Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Időkép jelentése szerint szombaton véget ér az eddig nyugodt őszi idő, és egy hidegfront hatására erős, viharos szél támad.

A szél iránya északnyugatira fordul, és az ország több pontján is megerősödik. A Dunántúl északi részein, különösen a Bakony térségében viharos széllökések is előfordulhatnak, ami hamar felszámolja a reggeli ködfoltokat.

A hidegfront szakadozott felhőzettel halad át az ország felett, északkeleten, keleten és az északnyugati területeken kisebb eső és zápor is várható. Az előrejelzések szerint szombaton még 12-17 fok között alakulnak a nappali hőmérsékletek, de vasárnapra már hűvösebb levegő áramlik be, így csak 8-12 fok várható.

Vasárnap hajnalban az északi, szélvédett tájakon a hőmérséklet akár -5 fokig is süllyedhet, és országszerte 5 fok alatt marad a minimum hőmérséklet. A hét elején a reggeli fagyok már az ország nagy részét érintik majd.