Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Esélyegyenlőség a könyvtárban

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Független Életért elnevezésű nemzetközi szervezet felhívására 1992-ben rendezték meg először Magyarországon az Esélyegyenlőség Napját május 5-én.

Nagy Mária szaktájékoztató előadásában az érdeklődők általános tájékoztatást kapnak a könyvtárak esélyegyenlőséggel kapcsolatos szolgáltatásairól. Bemutatjuk a TIOP-1.2.3/09/1 Európai Uniós „Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése” című pályázati támogatásból vásárolt elektronikus nagyítógépeket, melyeket a látásukban korlátozott olvasóink használhatnak a könyvek és folyóiratok olvasásához.

A helyszínen lehetőséget biztosítunk a fenti szolgáltatások megismerésére, kipróbálására. A rendezvényen részt vesznek a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének képviselői is.

A rendezvény időpontja 2010. május 05., szerda.
Nagy Mária előadása 13 óra 30 perckor kezdődik, míg az interaktív bemutatók megtekintésére 15, 16 és 17 órakor kerül sor.

A program helyszíne:
Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár 2. emelet olvasóterem (Győr, Baross Gábor u. 4.)