Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Eső és napsütés is volt a Művészetek Utcáján

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem kedvezett a délelőtti időjárás a vasárnapi programoknak, a Művészetek Utcáját eső áztatta. Csak délután javult valamicskét az idő. így üresen maradtak a standok is. Kis Péter grafikus, festőművész azonban bízott a napsütésben, és jó néhány munkáját magával hozta. Ezek a művek azért érdekesek, mert egy különleges rézkarc technológiával készültek.

 

A rossz idő miatt a gyerekeknek szánt programok beköltöztek a Zichy Palotába. A Kovács Margit ÁMK diákjai például az összes ott tanított kézműves szakmát bemutatták az érdeklődőknek.

 

A Művészetek Utcája megrendezésével idén is az volt a cél, hogy tartalmas programot kínáljanak a családoknak, s emellett felhívják a figyelmet a belváros értékeire.

 

Több gyermek pedig azért volt indián harci díszben, mert már jártak a Gyermekmúzeum legújabb kiállításán. A Borsos Ház az észak-amerikai indiánokat megidéző tárlata egyebek mellett a Kovács Margit ÁMK tanulói által készített bőrmunkáknak, régi indiánregényeknek és játékoknak ad otthont.