Az OMSZ előrejelzése szerint, a déli órákig erősen felhős lesz az ég, főként a Dunántúlon és az Északi-középhegységben még több helyen, másutt elszórtan valószínű eső, zápor, majd mindenütt megszűnik a csapadék, és északkelet felől csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen kisüt a nap.
Az északi, északkeleti szelet főként a Nyugat-Dunántúlon több helyen erős, néhol viharos széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 18 és 23, másutt 23 és 29 fok között alakul. Késő estére 16, 22 fok közé hűl le a levegő.
Szerdán napos idő várható, délnyugaton lehetnek helyenként felhősebb körzetek, de csapadék ott sem valószínű. A keleti, északkeleti szél napközben többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.
Csütörtökön kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés, csapadékmentes idő várható. A keleti szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.
met.hu