Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Évet értékeltek Tatabányán

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Forrai Zsolt rendőr ezredes 2017. február 23-án értékelte a Tatabányai Rendőrkapitányság elmúlt évi munkáját.

Az évértékelő állománygyűlésen Dr. Forrai Zsolt rendőr ezredes a Tatabányai Rendőrkapitányság vezetője beszámolt a 2016-os év eredményeiről. A kapitányságvezető kiemelte, hogy a tavalyi évben a bűncselekmények száma csökkent a nyomozás eredményessége nőtt. Hozzátette, hogy a kiemelt bűncselekmények vonatkozásában az elmúlt hét év során a bűncselekmények száma a 2016-os esztendőben volt a legalacsonyabb. Ugyan ez vonatkozik a közterületen elkövetett és kiemelten kezelt bűncselekményekre is.

tbanyaévértékelő02

A Tatabányai Rendőrkapitányságon tovább nőtt a bíróság elé állítások száma és folyamatosan csökken a nyomozás határideje. A számadatok alapján az is megállapítható volt, hogy jelentősen csökkentek a közterületen elkövetett bűncselekmények. Az ezredes megítélése szerint a rendőrkapitányság sikeres évet zárt, ezért megköszönte az állomány szakmai helytállását.

police.hu