Kezdőlap LIFE MAGAZIN Női Napozó

Extrém hajvágás!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szinte biztosra mondhatjuk, korábban nem történt még ehhez hasonló eset a 4-es 6-os villamoson: egy fiatal férfi semmitől sem zavartatva nyírta a társa haját, mintha csak egy fodrászszalonban lettek volna. Mindezt egy másik utas vette videóra, aki minden bizonnyal szintén megdöbbent a látottak miatt.

A Mandiner szerint kétségtelen, hogy a villamos utasai mostanság nem unatkoznak. Megjegyzik, korábban óriási verekedés tört ki a tömegközlekedési eszközön, elképesztő jelenetek zajlottak. Az esetről készült videó – amelyet azóta eltávolítottak – a TikTokon terjedt el.

A felvételen két, ittasnak tűnő csoport látható, amint artikulálatlan hangon üvöltöznek egymással, s folyamatosan ütik egymást. Közben ki-be hullámoztak a villamos és a peron között, amit a többi utas megdöbbenve kísért figyelemmel.

 

A lap hozzáteszi, előtte az 1-es villamoson is verekedés tört ki. Az incidensről készült felvétel az Instagramon jelent meg, majd szélesebesen terjedni kezdett. Azt nem tudni, mi volt a dolgok előzménye, ám annyit látni lehetett, hogy két utas összeszólalkozott, egyikük a lépcsőre esett, majd verekedni kezdtek.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy októberben egy kocsi letarolta a 4-es 6-os villamos Mester utca/Ferenc körúti megállóját. A helyszínen készült fotókon az látszott, hogy az autó becsapódott a megállóba, s mindenhol üvegszilánkok hevertek. Személyi sérülés nem történt.