Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Ezen még Bacskai Balázs sem segített volna

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Igaz ugyan, hogy a magyar csapat legjobbja, az Európa-bajnok Bacskai Balázs ezúttal is hiányzott a Vasas-KSC gárdából, ám ennek ellenére ütős kis csapattal érkeztek a mátyusföldi városba. Aztán mégis, a Galántaiak simán, mondhatni fölényesen győztek.

 

57 kg-ban Lakatos Róbert képviselte a magyar színeket, aki óriási csatát vívott a galántai Zöld Dáviddal. Az első menetben Lakatos volt a jobb, ám a második körben a helyi bokszoló behozta a hátrányát. A harmadik menet óriási adok-kapokkal telt, viszont Lakatos némileg elfáradt, így a győzelme is elúszott. A pontozás 3:1 arányú volt Zöld javára, ami azt jelenti, hogy még a magyar pontozók közül is legalább egy a hazai ökölvívó győzelmét látta indokoltnak. (2:0) Időrendben haladva a 69 kg-os mérkőzés következett, ami csak formaság lehetett volna a magyar csapatnak, ha Balcskai Balázs bevetésre kerül. Azonban Bacskai helyett az igen tehetséges Gyulai Viktor kapott lehetőséget a Konkoly-Bacskai edzőpárostól, de a 17 éves magyar fiú nem tudott komoly ellenállást kifejteni az igen agresszív Lakatos Renével szemben, és mestere a második körben „kivette” a közdelemből. (4:0)

 

60 kg-ban Ráth Miklós (Vasas-KSC) és Tomas Vano csapott össze – szó szerint. Az első körben Ráth pontosabb volt, és neki volt több „pontot érő” találata is, de a második menet elúszott, Vano remek ökölvívással fordította meg a mérkőzés képét. A harmadik menetben Ráth mindent megpróbált, és igyekezett elmozgásból megverni ellenfelét. Ez nem sikerült a magyar bokszolónak, ugyanis hiányzott belőle a frissesség, ráadásul a szeme is felreped, ami zavarta az ökölvívásban – Vano vitte az utolsó menetet is, így megérdemelten gyűjtötte be a Galánta harmadik győzelmét. (6:0) 81 kg-ban a világklasszis Szellő Imre (Vasas-KSC) egy menetig lazán bemutatózott Lukas Lancz ellen, akinek az edzője, Kovács Tamás igen bölcsen feladta a küzdelmet az első szünetben. (6:2)

 

64 kg-ban Varjú György (Vasas-KSC) nagyon jó mérkőzésen győzte le Babiak Matus-t, így a magyarországi csapat 6:4-re felzárkózott. 75 kg-ban viszont eldőlt a végső győzelem, ugyanis a galántaiak egyik kedvence, Varga Tibor könnyedén, már az első menetben feladásra kényszeríttette Csillag Tamást. Ekkor az állás 8:4 volt, ami azt jelentette, hogy már az utolsó küzdelem előtt eldőlt, hogy a KO Galánta kapja a győzelemért járó 5 pontot.

 

Aztán – magyar szempontból – jött a sajnálatos slusszpoén. A piros sarokba a magyarok kétszeres EB érmesét, Darmos Józsefet hívta a műsorközlő, míg a kék sarokba Sandro Dirnfeld-et szólították. A két nehézsúlyú öldöklő csatát vívott a győzelemért. Mindkét bokszoló igyekezett irányítani, azaz a küzdelem főleg a ring közepén zajlott. A nagyon szoros első menetben talán egy kicsit Darmos tűnt jobbnak, amit egy hullámzó második kör követett, ahol már a szlovák srác volt valamelyest meggyőzőbb. A két bokszoló mindent kiadott magából a harmadik menetben, hatalmas pofonok csattantak mindkét oldalon. A vége előtt 20 másodperccel még senki nem tudhatta, hogy ki nyeri a mindent eldöntő három percet (és a mérkőzést), ám ekkor Darmos meggondolatlanul elindította a végső rohamát, amit Dirnfeld tökéletesen kontrázott meg – Darmos 6-7 tiszta, látványos ütést benyelt a hajrában, ami egyértelművé tette a győztes személyét. (10:4) Darmos veresége az idei BoxingONE kiírás eddigi legnagyobb meglepetése!

 

Eredménylista, elől a vendégek

57 kg: Lakatos Róbert – Zöld Dávid (0:2)

60 kg: Ráth Miklós – Tomas Vano (0:2)

64 kg: Varjú György – Babiak Matus (2:0)

69 kg: Gyulai Viktor – Lakatos Rene (0:2)

75 kg: Csillag Tamás – Varga Tibor (0:2)

81 kg: Szellő Imre – Lancz Lukas (2:0)

91 kg: Darmos József – Dirnfeld Sandro (0:2)